Szeged belvárosának frekventált pontján található a helyiek által csak Hágiként ismert legendás étterem, melynek története egészen 19. századig nyúlik vissza.

A helyén nyílt meg 1856-ban az első szegedi állandó színház. A nagy szegedi árvíz után az épületet a város feltámasztotta és a telket Haggenmacher Sörgyár vásárolta meg 1896-ban sörcsarnok számára, melyben földszinti üzlethelyiségeket, éttermet és sörárudát, udvari kerthelyiséget, és 4 emeleti lakást létesített. Az étterem a ’30-as évektől hatalmas népszerűségre tett szert, az éjszakai élet központja és az értelmiség találkozóhelye volt. Megfordult itt többek között Radnóti Miklós költő, Boncz Géza humorista, Gregor József operaénekes, Ruttkai Éva színésznő, Szécsi Pál énekes, Gobbi Hilda színésznő, Latinovits Zoltán színész, Bangó Margit énekes. Falait egykor Szőnyi István képei díszítették.

A többször, nagy léptékben bővített étterem a ’90-es évek közepén bezárt, azóta használaton kívül állt.

2018 tavaszán fiatal vállalkozók / Dr. Farkas Molnár Tibor és Dr. Gálosi Gyula / bérelték ki a nagy múlttal rendelkező vendéglátóhelyet a tulajdonostól, az Imosoft Kft-től.

Jelenleg belső termekkel, a jóidő beköszöntével pedig hangulatos terasszal várjuk a betérőket.

Változatos ételekkel a házias ízektől, a magyaros ízvilágon át egészen a modern konyha remekeikig sorakoznak a tételek a menülapunkon. Minőségi italaink közül könnyedén megtalálják kedvenceiket.

Különtermeink családi és céges rendezvények helyszínéül szolgálnak.

Térkép